A nagy befektetések vállalata a környezetbarát ArcelorMittal Ostrava Kft.

Az ArcelorMittal Ostrava, Kft. a Cseh Köztársaság legnagyobb acélgyártói közé tartozik. A vállalat tevékenysége elsősorban a nyersvas feldolgozására, az acél felhasználására, valamint a kohászati iparra összpontosít.

Az elmúlt évben a porkibocsátást sikerült a minimumra csökkenteniük. A 2016-os évek ebből a szempontból is a legjobb eredménynek számít a vállalat történetében. Több mint 400 tonnával sikerült csökkenteni a porkibocsátás mértékét.  Nagy beruházás történt a környezetbarát kohó területén, hiszen 13 új berendezést 2015-re fokozatosan üzembe helyeztek.

 Az új környezetvédelmi intézkedéseknek köszönhető az új szűrőberendezés, amely jelenleg a kohászati üzemek világpiacán a legkorszerűbb technológiát képviseli. A porelszívás, szűrés és a szennyezésmentesség a jelenlegi technikai lehetőségek nagy vívmányai közé tartozik.

Le kell szögezni, hogy ezeket a technológiákat nem minden vállalat és üzem alkalmazza, ezért ez a fejlesztés egyedi a vállalat számára. Az elmúlt évektől eltérően sikerült a vállalatnak elérnie, hogy először kapjanak támogatást az Európai Uniótól. A támogatásoknak köszönhetően az új szűrők értéke több mint 500 millió koronát tett ki, további működésük, karbantartásuk évente további 200 millió eurót jelent.

A 2016-os évben az eddigi eredményeket tudták kimutatni az erőmű történetében. Nagy lépést tettek annak érdekében, hogy a kohó környezetbarát területén 2015-re 13 új berendezést helyezhettek üzembe. Nagyon pozitívak voltak a 2016-os év környezetvédelmi eredményei. Régóta törekedtek arra, hogy a szennyezés mértékét csökkenteni tudják. Ezt sikerült is elérni. A porrészecskék szűrésének több mint 99%-os a hatékonysága.  Az adalékanyagok például dioxinokat és policiklusos aromás szénhidrogéneket is magukban foglalnak. Ha az Európai Bizottság reformja életbe lépne, beláthatatlan következményekkel járna, mivel a vas- és acélgyártóknak fizetniük kellene a levegőbe kibocsátott széndioxid miatt.  

  A tudomány és a kutatás területén együttműködnek a Bányászati Műszaki Egyetemmel. Velük különböző jellegű, főleg a termékminősítés javításával foglalkozó projekteket dolgoznak ki közösen. Évente a legjobb diákokat kitüntetésben részesítik.  Természetesen azok a diplomások, akik munkájuk során bizonyítottak, munkalehetőséget kapnak a vállalattól. Érdekességnek számít, hogy minden nyolcadik alkalmazott a gyengébb nemhez tartozik, vagyis összesen 600 nőt foglalkoztat a vállalat. Ez okból is legfőképpen a diplomás nők felvételére, programképzésre vagy fizetett szakmai gyakorlatokra összpontosítanak. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy megpróbálják ösztönözni a nőket arra, hogy a feladataik elvégzésével a magánéletükben is sikeresek legyenek, és ambícióik növelésével még magasabb pozíciókra törekedjenek a társadalmi ranglétrán. Munkájuk vonzóbbá tételéhez különböző előnyöket, speciális fejlesztési programokat kínál számukra a vállalat.

      Össztársadalmi szinten problémának számít a megfelelő számú szakképzett munkaerő. Az ipari vállalkozások már régóta küzdenek a szakképzett munkavállalók hiányával. A legnagyobb arányú kereslet a lakatosok, villanyszerelők, motortekercselők, darukezelők, valamint mozdonyvezetők körében mutaható ki. A személyzetbe azokat a szakembereket is bevonják, amely területen automatizálási szakembereket, mérnököket keresnek. A személyzeti hiány miatt a munkaügyi hivatalok szolgáltatásait is igénybe vették, sőt az elmúlt években magasan képzett pozíciók keresését a külföldi piacra is kiterjesztették.

Ebben az évben több érdekes megrendelésre került sor: érdemes kiemelni például a  D1-es autópálya felújított szakaszaira elkészült 23 km hosszú, speciális bevonatú védőkorlátot. Ennek a különleges bevonatnak a neve Magnelis®, mely márkát  az ArcelorMittal Kutatási és Fejlesztési Központ  fejlesztett ki.  Az új acél legfőbb tulajdonsága a rozsdamentesség.  Ellentétben a többi acélfajtával, a Magnelis® acél védőkorlátnak kétszer hosszabb az élettartama, azaz több mint 40 év. A bevonat másik fontos jellemzője az önregeneráló képesség. Ez tökéletesen védi a leginkább terhelt helyeket, amelyek különböző korrózióveszélyeknek vannak kitéve, legfőképpen a varratok, vágások helyén. Ha a bevonat valamilyen oknál fogva megsérült, a Magnelis®  meghosszabbíthatja az egész acélrendszer élettartamát.

A vállalat további fontos szerződéskötéseinek eredményei közé tartozik a lengyel Jaworzno III vállalat számára gyártott dömping kocsik, vagy 1000 villamos tengely gyártása, melyeknek köszönhetően a rajongók és játékosok kijuthatnak a 2018-as világbajnokságra Oroszországba. Ezeknek a gyártására az idén kerül sor a vállalat gépműhelyeiben. Az acélgyártás bővítése szempontjából nagy befektetésnek számít a laprugók előállítása, amelyekkel tavaly jelentek meg az autóiparban. Mindezt kizárólag egyedüli cégként Európában az ArcelorMittal gyártja. Ez a beruházás a termelésben magas hozzáadott értékkel bír a termékek számának növelése terén.

A vállalatban az elmúlt évben a környezetvédelem terén elért siker mellett meg kell említeni a magas szintű kohászati fejlődést és az automatizálás területén tett erőfeszítéseket.

A kokszolókban sikerült elvégezni az első robotizálást. A tavalyi év végén megkezdődött a tűzoltókocsik pilóta nélküli működtetése. További nagy projektek és fejlesztések közé tartozik az új digitális teherautó-ellenőrző rendszer.  Ez hatékonyabbá teszi a rakodás és a kirakodás folyamatát, amely még inkább lerövidíti a vasúti munkálatok időtartamát. Új agglomerációs vezérlő rendszert is bevezettek.  A kemence belsejében történő folyamatok szabályozására, a nagyolvasztó kemence szimulálására jelenleg egy digitális csengőtüzelésű projekt készül, melynek segítségével nagy mennyiségű információt kaphatunk a nagyolvasztási folyamatokról. Mindezek nagyon hasznosak mind a gyártás tervezésében, mind karbantartásában. A terv az, hogy az év folyamán szeretnék az első modellt üzembe helyezni.