Az Egis Gyógyszergyár Zrt. közel 500 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett "Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása" című pályázaton kardiovaszkuláris, onkológiai és központi idegrendszeri gyógyszerkészítmények fejlesztésére. A vállalat több tucat hatóanyagot és gyógyszerkészítményt fejleszt a pályázati forrás bevonásával megvalósuló, 2017-ben megkezdett projekt keretében.

A gyógyszerfejlesztések révén új, korszerű, ugyanakkor gazdaságosan előállítható, a betegek széles köre számára elérhető és könnyen alkalmazható termékek kerülnek hazai és nemzetközi forgalomba, amelyek hozzájárulnak a magyar lakosságot leginkább érintő megbetegedések megfelelő ellátásához, így hazánk kedvezőtlen halálozási mutatóinak javításához is.

A projekt újdonságtartalmát új generikus készítmények és az adott hatástani területen újdonságot jelentő gyógyszerek, például új fix dózisú kombinációs készítmények adják. A kétéves futamidő alatt egyes termékfejlesztések befejeződnek, mások a laboratóriumi szintű hatóanyag kutatástól kiindulva a készítményfejlesztésig bezárólag különböző fejlesztési fázisokat érnek el. Három termék legkésőbb a projektfenntartási időszak végére várhatóan piacra is kerül.

Az Egis kutatás-fejlesztési szakemberei a projekt keretében új gyógyszer-technológiai és analitikai eljárásokat dolgoznak ki. Az így megszerzett tudás alkalmazható lesz más, nem e projekt keretében végzett hatóanyag- és készítményfejlesztésekben, illetve továbbfejlesztésekben is.

A fejlesztések szakmai és infrastrukturális hátterét az Egis jelentős részben a saját kutatóbázisára támaszkodva biztosítja. A belső erőforrások kiegészítésére és erősítésére a vállalat bevonja a kutatásokba a hazai és nemzetközi tudományos életben elismert eredményekkel és referenciákkal rendelkező MTA Természettudományi Kutatóközpont Gyógyszerkémiai Kutatócsoportját, valamint a H-ION Kutató, Fejlesztő és Innovációs Kft-t is.

A fejlesztési ráfordítások gazdasági megtérülését a fennálló piaci igények biztosítják. A projekt eredményei a várakozások szerint tovább erősítik az Egis Gyógyszergyár Zrt. regionálisan meghatározó piaci pozícióját és nemzetgazdasági jelentőségét.

Forrás: