Vitai Balázs 2006-ban végzett gépészmérnökként a Dunaújvárosi Főiskolán és még ebben az évben csatlakozott az akkori Ajkai Elektronikai Kft.-hez. A kezdetekben a Magyar Suzuki projektvezetőjeként tevékenykedett a műanyagokkal foglalkozó divízión belül. A gazdasági válság idején már a műanyag üzem vezetőjeként bizonyíthatta a feladatra való rátermettségét. Az Ajkai Elektronikai Kft.-ből 2008 októberében kivált a műanyaggyártásban- és szerelésben érdekelt divízió, s ekkor alakult meg az AE Plasztik Kft.

Magyarország első számú külkereskedelmi partnere az Európai Unió gazdaságilag legerősebb országa, Németország. Az ország ideális piaci és gazdálkodási környezetet nyújt a hazai vállalkozások számára, ha azok piacbővítési vagy egyéb más céllal jelen szeretnének lenni egy jól működő, erős, igényes és sokoldalú keresletet támasztó gazdaságban.

A 2018-as Genfi Autószalon egyik újdonsága a Skoda Vision X lesz.

Az új jármű a cseh gyártó korszerű, crossover-modellként alkotott vízióját testesíti meg. A modellkínálat bővítése a „Stratégia 2025“ programjának központi eleme. 2025-re a tisztán elektromos hajtásrendszerű gépkocsik mellett hálózatról tölthető (plug-in) hibridjárművek is szerepelnek a Skoda távlati céljai közt.

A Magyar Suzuki Zrt.-től eddig egyedüliként 10 alkalommal nyerték el a legmagasabb elismerést, az „Év Beszállítója” megtisztelő címet.

Dr. Pata Ildikó 1992-ben fejezte be tanulmányait a Szegedi Jogi Egyetemen. Eleinte fel sem merült benne, hogy jogi végzettségével műszaki pályára lépjen. Természetesen akkor még nem gondolt arra, hogy a családi vállalkozás aktív részese legyen. Budapesten kezdte meg jogi tevékenységét. Amikor kisfia megszületett, a családnak döntenie kellett: eladják-e a Pata Kft.-t vagy folytatják a vállalkozást? Az utóbbi mellett döntöttek: a bírónő otthagyta a bíróságot, s a családi vállalkozásban igyekezett kamatoztatni tudását.

Az amerikai székhelyű BorgWarner 2001-ben települt Oroszlányba, ahol a turbógyártó üzletág második legnagyobb gyárává nőtte magát. A vállalat kulcsfontosságúnak tartja a károsanyag-kibocsátás csökkentését célzó modern motorok gyártását, hogy megfeleljenek a növekvő vevői igényeknek. Sikerük szemmel látható bizonyítéka az éves árbevételeik növekedése. Gyártási kultúrájukat a minőség és a megbízhatóság hatja át. Beruházásaik biztosítják a versenyképességet nemcsak a magyar, de a nemzetközi piacon is. A vállalat létesítményei szerte a világon megtalálhatók.

A vállalat 17 országban van jelen és öt országban van termelőüzeme

Az Alpine japán tulajdonú elektronikai vállalat az elmúlt évek során nemcsak új gyártósort telepített, hanem új technológiát is hozott Magyarországra, ugyanakkor növelte a magyar beszállítói hányadát, ami újabb lehetőséget jelent a hazai kis- és közepes vállalkozások számára.

Az atomerőműveknél és olajfúrótornyoknál használatos gépalkatrészekhez is gyárt termékeket a TECHNOPLAST Kft.

A Festo holisztikusan tekint a gyártás világának változásaira, különböző perspektívákból is szemlélve a jövő lehetőségeit. Nemcsak a technológiát, hanem a többi kulcsfontosságú szempontot – például az emberek és gépek közötti interakciót, valamint a képzések és képesítések kérdését is – számításba veszi. A valós és virtuális világ egyre közelebb kerül egymáshoz, a modern információs és kommunikációs technológiák összefonódnak az ipari folyamatokkal, és ezáltal egyre jobban megváltozik a gyártási környezet. Az Ipar 4.0 fogalma számos tevékenységet foglal magában, és ezáltal új követelményeket teremt a gyártási rendszerek, gépek és emberek számára sok területen.

Az oroszlányi Wescast Hungary Autóipari Zrt. a világ legjelentősebb beszállítója a személyautókhoz és a kisteherautókhoz készített, öntött kipufogócsonkok területén.

A DELTA - TECH Mérnöki Iroda Kft. 1995-ben alakult Balassagyarmaton. Tevékenységi köre legfőképp az autóipar, a műanyag- és fémfeldolgozó ipar és az elektronikai ipar területére terjed ki és a technológiai problémák megoldására specializálódik. Előnyük az egyedi gépek gyártásában és a megbízhatóságban rejlik. Nagy figyelmet fordítanak a vevők elégedettségére. A DELTA - TECH Group értékét a kollégák tudása és szakképzettsége is növeli. Interjúnkban a cég  ügyvezető igazgatójával, Oravecz Tiborral beszélgettünk. Oravecz Tibor azon sikeres emberek közé tartozik, akik 2017-ben megkapták Az év vállalkozója díjat.  Az IPARI RIPORTOKnak készített interjúnkban elárulta, hogy nem  ügyvezetőnek születtett, de sikeresen vállalja az ezzel járó adminisztratív feladatokat is. Munkásságának legszebb részét a műszaki feladatokban, a gépek megtervezésében látja.