Lipták-Fegó László villamosmérnökként végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Nagyon sokáig úgy gondolta, hogy tudományos pályán fog tevékenykedni. Egy nyári gyakorlat keretén belül jutott el Spanyolországba, ahol az először 2 hónaposra tervezett tartózkodása 8 évesre nyúlt. Egy kábeltesztereket fejlesztő cégnél dolgozott. Gyermekkorától tartó hobbiját, a számítógépes programozást nem hagyta el, így programozói kutatásfejlesztés munkakörben tevékenykedett. Ebben az időszakban kezdett el érdeklődni a cégvezetés, a cégműködés és a vállalatvezetés iránt, mindezekkel munka mellett elvégzett hétvégi tanfolyamok során, ill. távoktatás keretében ismerkedett meg. A cégtől is kapott lehetőséget: mérnök kereskedőként és mérnökségvezetőként folytathatta pályáját. 2006-ban a spanyolországi Gestamp cégnél ismerkedett meg a préselés és a hegesztés technológiájával. Életében az újabb változás 2007-ben jött el, ettől kezdve már folyamatosan Magyarországon tartózkodott. Ekkor teljesedett ki karrierje: a mérnökségvezetői pozícióból kiindulva, több cégen és egyre nagyobb felelősségű pozíciókon keresztül, egészen a szolnoki Segura gyárigazgatói funkciójáig jutott el. Azon igazgatók közé tartozik, akik a kedvtelésüknek is tudnak élni. Rendszeresen komolyzenei hangversenyekre jár, szeret olvasni. Ha teheti, eljár futni, télen síel és korcsolyázik. Úgy tartja, hogy az embernek jó karban kell tartania magát. A kikapcsolódás közben új ötletek születhetnek, amelyeket munkája során kamatoztathat.

 

A Segura Csoport a legkorszerűbb gyártási folyamatokat, a leghatékonyabb műszaki megoldásokat és a legversenyképesebb szerszámtervezést és -építést kínálja a gépjárműiparon belül. 2008-ban új gyártóüzemet indítottak el Szolnokon, ahonnan Észak-, Közép- és Kelet-Európa autóipari gyártóit látják el. Megkérem az igazgató urat, az olvasóknak mutassa be bővebben vállalatukat!

A gépjárművekhez való fém alkatrészek – elsősorban sajtolási és hegesztési folyamatokkal történő – tervezésével, fejlesztésével és gyártásával foglalkozó ipari cégcsoport vagyunk. Az autóipar fém alkatrészeinek fejlesztésére és iparosítására, valamint présszerszámok tervezésére, fejlesztésére és gyártására szakosodtunk. Alkatrészeink tervezése lehetővé teszi, hogy ügyfeleink biztonságosabb és könnyebb, ezáltal pedig környezetkímélőbb járműveket gyártsanak. A Segura az 1970-es megalakulása óta fenntartotta célját, hogy olyan globális szolgáltató legyen, amely értéktöbbletet nyújt ügyfeleinek. (Don Francisco Segura megalapítja a céget. Eleinte fém alkatrészek préselésére használt szerszámok tervezését és megépítését végezte. Tevékenységét később kiterjesztette az elektronikai iparra, majd a Forddal való sikeres együttműködés során az autóiparra is. A Segura növekedése azóta sem állt le, a cég folyamatosan olyan új termékeket és technológiákat fejlesztett ki, amelyek révén az autóalkatrészek tervezésében és gyártásában vezető szerepet értünk el, és a gépjárműipar egyik fő szolgáltatójává nőttük ki magunkat. Ipari cégcsoportként az a célunk, hogy hozzáadott értéket nyújtsunk ügyfeleink részére működésünk egész ideje alatt, valamint vezető és innovatív szerepet érjünk el az autóiparban. A legkorszerűbb gyártási folyamatokat, a leghatékonyabb műszaki megoldásokat és a legversenyképesebb szerszám- és prototípustervezést és -építést kínáljuk a gépjárműiparon belül, emellett pedig a világ bármely pontjára el tudjuk szállítani termékeinket.

Az elmúlt évek során felmerültek-e a cég történetében olyan kockázati tényezők, veszélyforrások, amelyek megnehezítették a vállalat életét?

Nincs olyan cég a világon, amely ne nézne szembe kockázati tényezőkkel. Mindannyian jól tudjuk, hogy Magyarországon komoly problémának számít a megfelelő és szakképzett munkaerő megtalálása. Számunkra részben előnytelen, hogy Szolnok kicsit periferikusan helyezkedik el, s emiatt sokszor nehéz a szakképzett munkaerőt helyben megtalálni. Sok kollégánk ingázik, vagy albérletben lakik Szolnokon. Sokan nem rendelkeznek olyan szakmai háttérrel, mely megfelelő lenne, őket természetesen képeznünk is kell.

 

Gondolom, a munkaerőhiányt részben a szakképzésben lévő diákok beiskolázásával, képzésével lehet megoldani, részben pedig a duális képzés keretén belül. Vannak ilyen jellegű kapcsolataik?

Vannak, de egyelőre inkább passzívabb formában. A duális képzésen belül is felvettük a kapcsolatot egy-két intézménnyel. Viszont azt is el kell mondanom, hogy nincs olyan szakképzési hátterünk, mint Kecskemét, Győr vagy Budapest városainak. Ebben komolyan számítunk a városvezetés hatékony lépéseire.

 

Milyen fejlesztésekről, új technológiai lehetőségekről tud beszámolni?

Elmondható rólunk, hogy mi vagyunk a Segura csoport zászlóshajója. A 2007-es alapkőletétel óta sok pozitív változáson mentünk keresztül: a létszám a duplájára nőtt, (napjainkban 480 főt alkalmazunk), fejlesztéseink mindig új beruházások. Mi nem használt, másodkézből átvett gépekkel dolgozunk, hanem hosszú távra gondolva, korszerű, új berendezésekbe fektetünk be: nemrég telepítettük a harmadik 2000 tonnás présünket (ezzel Magyarországon egyedüliek vagyunk az autóipari beszállítók körében). Mindig a legújabb technológiát alkalmazzuk. Az elmúlt évtől egy új projektnek köszönhetően az alumínium is bekerült a portfóliónkba. Számunkra fontos a környezettudatosság is, valamint az ergonomikus, a modern, emberbarát munkakörnyezet.

 

Az export terén mit tud elmondani?

Jelen pillanatban 95 százalékban Romániába, Lengyelországba, Németországba, Ausztriába, Belgiumba, Spanyolországba, Svédországba, Kínába és Thaiföldre exportáljuk termékeinket.

 

A nyár folyamán együttműködési megállapodást kötöttek a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetével a digitalizálási folyamatról. Mi ennek a lényege?

A projekt a Segura eddigi tízéves, csaknem 16 milliárd forintos fejlesztési programjának az újabb lépése, amely további 4 milliárd forintos beruházással fog megvalósulni az elkövetkező három-négy év folyamán. A projekt első szakaszában a jelenleg piacon lévő, általunk használt eszközöket felhőalapú rendszerekkel kapcsoljuk össze. A második, szintén még az idén megvalósuló lépésben a már piacon lévő modern eszközökkel fejlesztjük például a termeléstervezést, a raktárkezelési rendszereket, a kiterjesztett valóság alkalmazását a karbantartásban. A harmadik lépésben az újabb technológiákat aknázzuk ki, ilyen például az internethez, a felhőhöz kapcsolódó érzékelők, adatgyűjtő rendszerek, valamint az önvezető járművek alkalmazása a logisztika területén. 

 

Említette, hogy rendkívül jó kapcsolatot ápolnak a külföldi cégekkel is. Tudná konkretizálni, kik azok a partnerek, akik megbecsülik önöket? A jó partneri viszony és megbízhatóság eleve sikert jelent. Van-e még más tényező, amely önök számára az egyértelmű sikert jelenti?

Mindenekelőtt hiszünk alkalmazottaink képességeiben, a tehetség sokszínűségében, a növekedés iránti elhivatottságban és a nemzetköziesedésben, valamint abban, hogy ezek a jövő garanciáját jelentik. Éppen ezért a szakmai kapcsolatokat és az ebből adódó sikereket mindig úgy képzeljük el, mint egy hosszú távra szóló szövetséget, amely mindenkinek előnyére szolgál, és e célból alkalmazottainknak munkahelyi stabilitást, határozatlan idejű szerződést és olyan szakmailag motiváló programot kínálunk, ahol folyamatosan fejlődhetnek és tanulhatnak.

További sikertényezőnk, hogy olyan képzett szakemberek fejlődését segítjük, akik képesek vállalni a kihívásokat és a felelősséget. A tehetséggondozás szempontjából alkalmazkodunk az autóipar által támasztott követelményekhez és igényekhez. Kiemelném, hogy a Segura egy jó értelemben vett családi vállalkozás és egy jó értelemben vett multi egyvelege. A tulajdonos személyesen ismeri a dolgozókat, láthatják őt a gyárban itt is, ott is. Meglátásom szerint a mai világban fontos a valahová tartozás érzése. Ezzel azt szeretném kihangsúlyozni, hogy nemcsak munkavállalók, hanem emberek is vagyunk. Ami a konkrét eredményeinket illeti: a cég legnagyobb partnere a Ford, a Volvo, a Daimler-Mercedes-csoport, a Volkswagen-csoport egyes tagjai, és nemrég kezdtünk együttműködni a Jaguár Land Roverrel is. A nyilvános cégadatok szerint az F. Segura Hungária Kft. adózott eredménye mintegy 3,1 millió euró (több mint 1 milliárd 30 millió forint) volt 2017-ben, egy évvel korábban 1,8 millió eurót (612 millió forintot) tett ki. Az értékesítés nettó árbevétele tavaly csaknem 62 millió euróra (20,1 milliárd forintra) nőtt az előző évi mintegy 29 millió euróról (9,54 milliárd forintról). Ez mind azt bizonyítja, hogy a spanyolországi Segura jól döntött, amikor hosszas keresés után Szolnokra esett a választásuk.