10 szeptember 2019
Magyarországon mintegy 4,5 millióan dolgoznak, a 2018. évi 3,7 százalékos munkanélküliségi ráta jóval az uniós átlag alatt van, a foglalkoztatottak száma még tovább emelkedhet az országban, amiben az oktatásnak és a képzésnek fontos szerepe lesz....
30 augusztus 2019
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beruházási bajnoknak nevezte Debrecent az Alföldi Tej Kft. sajt- és porítóüzemének 2019. május 21-i átadásán. Elmondta továbbá, hogy Debrecenben 8142 új munkahely jött létre és 544 milliárd forint...
21 június 2019
20 robogóval indult el az E.ON és a blinkee.city együttműködése Pécsen. A főváros után elsőként az egyetemi városban élvezhetik a hazai használók a 100%-ban elektromosrobogó-megosztó rendszert, amely csökkenti a légszennyezettséget, a városi...
29 március 2018
Dr. Ábrahám László – a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát, majd tanulmányait folytatva, kétéves nappali szakmérnök-képzés után doktori címet szerzett. Számos helyen dolgozott: sok éven keresztül a Videoton cég, majd egy...
28 március 2018
Az osztrák központú ANDRITZ Kft. több mint 250 telephellyel működik sikeresen már több mint 40 országban. Magyarországon 1929-től van jelen Tiszakécskén, ANDRITZ KFT.-ként 2007 óta létezik. A cég generátorházakat, azok komponenseit, valamint...
23 március 2018
A mátranováki Bombardier Transportation Hungary Kft. Európa egyik legmodernebb forgóváz gyártó üzeme. Termelékenysége és sikere a folyamatos befektetések, a modernizációra való törekvés és az intenzív képzési programok eredménye. A fejlesztések...
26 február 2019
Az Audi Hungaria két logisztikai központjának tetején, mintegy 160 000 négyzetméteren épít az E.ON egy 12 megawatt beépített csúcsteljesítményű naperőműparkot. A projekt megvalósításával az Audi Hungaria gyárterületén fog működni Európa legnagyobb...
6 február 2019
2019-ben kb. 1300 fiatal kap lehetőséget arra, hogy szakmai pályafutását az E.ON-nál kezdje: Európa-szerte számos fiatal ipari tanuló, gyakornok, duális képzésben résztvevő, illetve végzett diák kezdi el karrierjét az E.ON-nál. Magyarországon...
18 július 2018
A petrolkémia a vegyipar legdinamikusabban fejlődő ágazata. Jelent ő ségét tovább növeli az a tény is, hogy szervesen kapcsolódik a ma még f ő energiaellátónak számító olajiparhoz: ugyanis a petrolkémiai technológiák alapvet ő en k ő...
26 április 2018
Az Electrolux újonnan kifejlesztett hűtőszekrény-prototípusában minden látható műanyag rész megújuló forrásból származó bioplasztikból készült. A fejlesztés az Electrolux fenntarthatóbb háztartási készülékeket teremtő stratégiájának része. A...
20 április 2018
A Samsung Electronics, a 20 th Century Fox és a Panasonic közösen fejleszti tovább a nyílt, jogdíjmentes, dinamikus metaadat platform, a nagy dinamikatartományú (HDR) képformátumtanúsítási és logóprogramját. A HDR10+ platformot először a tavalyi...
13 április 2018
Logisztikai központot épít a tiszaújvárosi ipari parkban az Infogroup Ingatlanfejlesztő Cégcsoport, a csaknem 17 ezer négyzetméter alapterületű bázist az amerikai tulajdonú, elektrotechnikai termékeket gyártó Jabil Circuit Magyarország Kft. bérli...
27 április 2018
A Michelin bemutatta étteremkalauzának 37. kiadását: a MICHELIN Main Cities of Europe húsz ország harminchat városát térképezi fel, és összesen 2108 vendéglátóhelyet ajánl.
8 március 2018
A Haas 1989 óta van jelen Magyarországon Hungarocandy Édesipari Kft. néven. Leányvállalatai Magyarországon kívül Ausztriában, Szlovákiában, Csehországban, Ukrajnában és Oroszországban vannak. A győri központú cég 2001-től Ed. Haas Hungaria Kft....
8 március 2018
A Kometa 99 Zrt. Magyarország legnagyobb húsfeldolgozó üzemei közé tartozik. Kiváló minőségű termékeikkel valóban kiemelkedő helyet foglalnak el az Európai Uniós országok piacán, de a világpiacon is 1 . Termékeik egyedisége és minőségi színvonala a...
25 október 2018
Az „Egészséges Magyarország 2014-2020” egészségügyi ágazati stratégia alapvetése, hogy Magyarország Kormánya elkötelezett az ország egészségügyi helyzetének további javítása mellett; egyik legfontosabb célkitűzése, hogy folyamatosan javuljon a...
19 április 2018
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. közel 500 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett "Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása" című pályázaton kardiovaszkuláris,...
18 április 2018
A Sanofi és az Ablynx, a Nanobodies ® technológia felfedezésével és fejlesztésével foglalkozó gyógyszeripari vállalat végleges megállapodást kötött, amelynek értelmében a Sanofi felvásárolja az Ablynx összes, forgalomban levő törzsrészvényét, ezen...